Nem kevesebb, mint hat év elteltével ismét lehetőségem nyílt a solymászat őshazájába, Kazahsztánba látogatni, ahol részt veszek egy nemzetközi solymászversenyen, Kokshetau városában.
A legendás solymász, Masip Batyrkhanuly emléke előtt tisztelegnek a szervezők és a résztvevők és évről-évre bajnokokat avatnak a különféle kategóriákban.
Ennek során lóháton mérjük össze tudásunkat a kazak, mongol, kirgiz és kínai solymásztársakkal, különféle izgalmas feladatot teljesítve. A versenyzők meghívásos alapon vehetnek részt a megmérettetésen. Hálás vagyok a sorsnak, hogy ismét alkalmam adódik ebbe a fantasztikus országba látogatni. A verseny holnap, október 18-án veszi kezdetét, a solymásztársak a szélrózsa minden irányából már megérkeztek a különféle ázsiai országokból, én egyedüli európaiként igyekszem a legjobb tudásom szerint teljesíteni. A sorrendeket ma este egy hangulatos jurtában, sorshúzással döntöttük el. Személy szerint én a 37. rajtszámmal fogok egy hatalmas méretű, vérbeli farkasvadász szirti sassal ringe, illetve nyeregbe szállni. A versenyt követően jelentkezem majd egy képes beszámolóval!
Huj-huj!!
Kazahsztán – Kokshetau – Masip Batyrkhanuly Nemzetközi Solymászverseny – Az 1. versenynap eseményei
Hosszú és fárasztó nap volt az első, melynek során a szirti sasok dolgoztak. Mint versenyző, ezen a napon kaptam én is szerepet. Az első feladat az volt, hogy fél kilométer távolságra el kellett lovagolni, és kézre hívni a helyben maradt társunk által elengedett szirti sast. Itt a bírák értékelték mind a madár, mind a solymász munkáját, különféle szempontok alapján.
A versenyzőknek ezután egy lóval húzott rókabőrt kellett megfogatniuk a sasokkal. Itt fontos volt a madár sebessége, reakcióideje és a röptének, valamint a vágásának minősége.
A harmadik próbatétel egy benzinmotoros vonszalékhúzó géppel vontatott rókabőr üldöztetése volt, ahol szándékosan nagy sebességgel húzták a csalétket, hogy megfigyelhető legyen a madár reakciója és röpmunkája üldözés közben.
A szirti sasokkal történő munka mindig is a szívem csücske volt, óriási élmény volt ezeknek a gyönyörű és hatalmas madaraknak a látványa munka közben. Izgalomnak sem voltunk híján, hiszen meglehetősen meleg helyzetek is akadtak. Láttunk sapkában elszabaduló, így „vakon” elrepülő, illetve másik sasra, vagy éppen a vonszalékot húzó ló lovasára támadó szirti sast is. A szirti sasok a solymászat nehéztüzérségét képezik. Nem játék velük bánni, rengeteg türelmet, figyelmet és ügyességet kíván meg a solymásztól a velük való munka.
Napközben részesei lehettünk a hivatalos megnyitóünnepségnek is, ahol a sok rendkívül illusztris vendég mellett, megtiszteltek engem azzal a kéréssel, hogy mutassam be a közönség előtt a magyar solymászatot, a magyar solymászok lehetőségeit, a Magyar Solymász Egyesület tevékenységét és céljait. Fentieket bevezetve örömmel fogadta a hallgatóság „Hunor és Magor” történetét, illetve az „Emese álmáról” szóló mondánkat is.
A verseny legendás névadójának az unokája volt a megmérettetés fővédnöke, aki személyesen vezetett minket végig az általa berendezett bámulatos múzeumban. Itt a Magyar Solymász Egyesület nevében én is adományoztam egy molinót a múzeumnak, ami ki is került a kiáltott tárgyak közé.
Este közös vacsorán vettünk részt, ahol tradicionális kazak ételeket kóstoltunk, majd minden nemzet képviselője tiszteletét és köszönetét fejezte ki a többieknek egy-egy rövid beszéd alkalmával. Nehéz, de izgalmas nap volt, fáradtan tértünk nyugovóra, hogy a következő napon némileg kipihenten csodálhassuk majd a héják és kerecsensólymok röptét.
No, de beszéljenek a képek!
Kazahsztán – Kokshetau – Masip Batyrkhanuly Nemzetközi Solymászverseny – A 2. versenynap eseményei
Az első nap után izgatott, mégis felszabadult hangulatban indultam el a további megmérettetés helyszínére, a kazak pusztába. Számomra ekkor már a verseny véget ért, a szirti sasok már nem repültek, úgyhogy az előző napi, versenydrukk okozta feszültséget levetve, átadhattam magam a szurkolásnak és a gyönyörű madarak látványának. A főszereplők ezúttal a héják és a sólymok voltak. Elsőként a héják léptek porondra. Hasonlóan a szirti sasok bevezető feladatához, nekik is egy kézrehívás volt az első versenyszám. Az egyik solymászt motorral elvitték 300 méterre, majd a helyben maradt társa szabadjára engedte héjáját, hogy az kézre repüljön. A feladatot teljesítők ezután már egy jóval látványosabb kihívás előtt álltak, mégpedig egy szabadon engedett „tanzsákmányt”, egy galambot kellett elfognia a héjának, minél gyorsabban és bravúrosabban.
Ezután a kerecsensólymoké lett a főszerep. Az előző napi, Emese álmáról szóló történetemen felbuzdulva, valamint azon panaszom okán, hogy Magyarországon a magyarság feltételezett, ősi „szent” madara solymászatra nem használható, adtak is a kezemre kazak barátaim egy kerecsent, így vele grasszálhattam fel és alá a nap további részében. A már korábban is ismertetett kézrehívás volt velük is az első feladat, melyet minden madár sikeresen teljesített. Ezt követte a várva-várt bábuzás, mely a sólymok leglátványosabb gyakorlata volt ezen a versenyen. Ennek során egy bőrből és tollakból készített bábura egy darab húst erősítenek, a bábut egy zsinórra kötik, majd azt pörgetve és hívva a sólymotvárják, hogy a szabadon repülő madár arra rávágjon, megpróbálja elkapni azt. Az utolsó pillanatban azonban a solymásznak el kell „húznia” a bábut a madár elől, ami ilyenkor továbbhaladva, majd lendületet gyűjtve újra és újra kell, hogy próbálkozzon. Erre a feladatra 3 perc állt rendelkezésre, ezalatt a legügyesebb kerecsenek 30-40 vágásra voltak képesek. Ez a gyakorlat igénybe veszi mind a madár, mind a solymász ügyességét és kiváló tréningben részesíti őket.
Hamarosan elérkezett a nap vége, a bírák elvonultak kiértékelni a versenyzők és a madarak teljesítményét, mi addig a versenyzőkkel fáradtan, de boldogan osztottuk meg egymással az élményeinket.
A záró- és díjátadó ceremónián a már korábban ismertetett eredmények születtek: Kategóriánként (szirti sas, héja, kerecsensólyom) három-három igen kiváló kazak solymász nyerte az arany-, ezüst-, és bronzérmeket, illetve a velük járó pénzdíjat. Ezután minket, a külföldi résztvevőket szólítottak színpadra így léptünk fel a dobogóra és vettük át érmeinket és okleveleinket. Nagy büszkeséggel töltött el, hogy engem találtak méltónak arra, a dobogó legfelső fokára álljak, képviselve a magyar- és az európai solymászatot, valamint Magyarországot!
